8500 Pápa, Teleki u. 2. +36 89 510 560 weores@papaitk.hu
Friss hírek - információk
A Weöres Sándor Általános Iskola hagyományos adventi programja a teadélután. Közel két évtizeddel ezelőtt egy nyolcadikos osztály úgy döntött, hogy szervez egy olyan alkalmat, ami néhány órára kikapcsolódást jelenthet az ünnep előtti rohanásban. A rendezvény életben tartását a Diákönkormányzat vállalta magára, s végzi azóta is Horváthné Árvai Mária vezetésével.
A teadélután lényege, hogy szépen terített asztaloknál, kellemes környezetben beszélgethetnek a szülők, gyerekek és pedagógusok. A finom tea mellé jár zsíros kenyér és sütemények is. A felszolgálást a diáktanács tagjai válallják ezen az alkalmon. Szabóné Gál Viktóriának most végzős a gyermeke a Weöresben, mint mondta furcsa lesz, ha már nem ide jár, mindenesetre teadélután jó alkalom a találkozásokra, beszélgetésekre.
A teadélután fontos eseménye a nyolcadikosok műsora. Előadásuk előtt Mógor Adrienn igazgató mondott köszöntőt. - Karácsony napja az emberiség egyik legősibb ünnepe, s az év egyik kiemelt pontjaként jelezte a nap fordulását és egy újabb év eljövetelét. A titokzatos égi jel, a betehemi csillag megjelenése is a fényt szimbolizálja a születés éjszakáján - mondta az intézményvezető.
A két végzős osztály előadásában arról mesélt, hogy az európai országokban miként ünneplik a karácsonyt, majd a műsor végén az iskolai kórus közreműködédével elénekelték a Hallelujah című dalt.
(forrás: papama.hu)
Az évtizedes hagyományokra visszatekintő, most már a végzősök búcsújának is elfogadott rendezvény tetőpontjaként magyarul énekelték Leonard Cohen Hallelujah című dalát a szereplő diákok.
December 19-én este rendezték meg a Weöres Sándor Általános Iskola hagyományos, egyedi hangulatú karácsonyváró teadélutánját a diákönkormányzat szervezésében, amelyen a szülők, rokonok a tanulókkal együtt különböző sütemények és zsíros kenyér kíséretében költhették el teájukat az iskola aulájában. A kötetlen beszélgetésre kitűnő színteret biztosító összejövetel csúcspontjaként az étkezőben a két nyolcadikos osztály adott elő zenés, verses, énekes és a karácsony történetéről, különböző szokásairól szóló, információban gazdag ünnepi műsort az iskolai kórus közreműködésével.
- A karácsony napja az emberiség egyik legősibb ünnepe, s az év egyik kiemelt pontjaként jelezte a Nap fordulását és egy újabb év eljövetelét. Azonban az ünnep formája, évszázadok óta őrzött tradíciói népenként és országonként eltérnek egymástól – hallhattuk Mógor Adrienn intézményvezető a szeretet ünnepéről szóló, íróktól vett idézetekkel tarkított műsor eleji köszöntőjében, majd szeretetteljes, áldott karácsonyt és békés, boldog új évet kívánt a jelenlévőknek az iskola nevében.
- Több mint huszadik alkalommal rendeztük meg az anno diákkezdeményezés révén létrejött hagyományos teadélutánunkat, amely az elballagó nyolcadikosok búcsújává is vált, ezért ők prezentálják a műsort és a belépőjegyek vásárlásában is ők élveznek prioritást. Meghitt rendezvényünk annyira kinőtte magát, hogy most százhúsz vendégünk ülhetett a szépen megterített, mécsessel megvilágított asztalokhoz az aulában – mutatott rá az esemény népszerűségére az iskola igazgatója.
A műsor végén a végzősök köszönetet mondtak a következő pedagógusoknak, akik a szervezésben, a felkészítésben segédkeztek: Dudás Szabolcsné, a 8.a osztályfőnöke, Szabóné Horváth Katalin, a 8.b osztályfőnöke, Bedők Nicolette, a 8.b társosztályfőnöke, Horváthné Geschitz Ágota és Ambergerné Szücs Veronika énektanárok, Horváthné Árvai Mária szervező.
Laskovics Márió
(forrás: veol.hu)
Még szeptemberben, „Rajzverseny a szüret jegyében”címmel hirdetett versenyt a Földművelésügyi Minisztérium. A pályázatra három kategóriában az ország 450 általános iskolájából közel 2000 db rajz érkezett, melyekből az 1.-3. osztályos korcsoportban iskolánk 3.b osztályos tanulójának,Kiss-Goda Rebekának a rajzát találta a zsűri a legszebbnek. Az emlékezetes, műsorral egybekötött díjátadó ünnepség éppen Mikulás napján volt a Földművelésügyi Minisztérium egyik dísztermében, ahol Rebi szép ajándékokat vehetett át az országos rajzverseny első helyezéséért.
Gratulálunk Rebekának és felkészítőjének, aki a kislány osztályfőnöke, Gosztola Erika volt.
PÁPAI TANKERÜLETI KÖZPONT
8500 Pápa, Mézeskalács u. 2.
Egyházi Andrea tankerületi igazgató
Telefon: 06 89 795 - 206
E-mail: papa@kk.gov.hu
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
8500 Pápa, Teleki u. 2.
Tel.: +36 89 510 560
E-mail: weores@papaitk.hu
OM:037009
VF 2301
Nyitvatartási idő:
07:00 - 18:00 óra között