8500 Pápa, Teleki u. 2. +36 89 510 560 weores@papaitk.hu
"Akikre büszkék vagyunk" Talk Show
Közeledve a Weöres 60 hét utolsó programjához, a gálához, csütörtökön este iskolánkból induló, céltudatosságukkal, kitartásukkal, szorgalmukkal pályaválasztásukban, elképzeléseikben sikeres, önmagukat megvalósító fiatalokkal találkozhattak gyerekek, szülők, pedagógusok.
A két órás, vidám hangulatú, interaktív beszélgetésben felelevenítették iskolájukhoz kötődésüket, tanulásukat, szabadidős és tábori élményeiket. Mindannyian nagyon szívesen jöttek vissza általános iskolájukba, ahol elmondásuk szerint diákként is örömmel élték meg a mindennapokat.
Tanulásra, kitartásra, célok kitűzésére, azok megvalósítására bíztatták a diákokat, mindezek támogatására a szülőket.
A pedagógusoknak a feltöltődésre, a tanulóknak és a szülőknek a segítségadásra, példamutatásra volt hasznos a program.
Vendégeink voltak:
Benkő Dávid táncművész
Dr. Galla Zsolt gyógyszerész
Laskovics Márió újságíró
Dr. Lőrincz Ákos Márton orvos
Dr. Nagy Adrienn jogász
Nagy Béla mérnök
Nagy Márton mérnök
Radó András labdarúgó
Dr. Tomor Szilvia orvos
Jó érzés volt látni, amikor a rendezvény után „öreg” diák és pedagógus szeretettel üdvözölte egymást, majd négyszemközt vagy kiscsoportosan hosszasan folytatódott közöttük a beszélgetés.
Mindegyiküknek köszönjük, hogy megtisztelő jelenlétükkel hozzájárultak a jubileumi hét rendezvénysorozatának sikeréhez!
Véseiné Kárpáti Ágota
Intézményvezető-helyettes
További képekért kattintson a linkre: Link
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
8500 Pápa, Teleki u. 2.
Tel.: +36 89 510 560
E-mail: weores@papaitk.hu
OM:037009
VF 2301
Nyitvatartási idő:
07:00 - 18:00 óra között