8500 Pápa, Teleki u. 2. +36 89 510 560 weores@papaitk.hu

 

KÖLTÉSZET NAPI RENDEZVÉNY

Az iskolai rendezvények sokasága miatt A magyar költészet napjáról egy rendhagyó „játékos” délelőttel emlékeztünk meg a mai napon.
Reggel az aulában fogadták és köszöntötték a DÖK-ös 8. osztályos tanulók az érkező gyerekeket és felnőtteket, majd ismertették a délelőtt szüneteinek programját. Két helyszínen Weöres-versek hiányzó szavait egészítették ki az érdeklődők. A folyosókon, az udvaron 25 idézetet kereshettek és jegyezhettek le kicsik és nagyok. Az aulában Olvasósarkot rendeztünk be, így akinek versolvasáshoz volt kedve, az is talált szórakozásra lehetőséget. A 3. szünetben élvezhettük a múlt heti tarczys járási szavalóversenyen részt vett tanulóink előadását. A délelőtt versenyei az 5. szünet végéig tartottak. Örömünkre az iskola tanulói közül rengetegen „játszottak” velünk. A legügyesebb tanulók díjazásban részesülnek, ám előtte még a DÖK-ös gyerekeknek van egy nehéz feladata: értékelniük kell az írásos vetélkedők megoldásait.
Köszönöm Szabó Zsuzsanna tanárnőnek és a többi kollégámnak, valamint a DÖK tanulóinak a támogató, segítő munkáját, hiszen ennek eredményeképpen egy vidám és egyben tanulságos, információkban gazdag napot zárhattunk.
Szücs Veronika
szervező, magyartanár

 

kolteszet napja 2023

(további képek megtekinthetők iskolánk hivatalos FB oldalán a következő linkre kattintva: LINK)

 

Elérhetőségek

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

8500 Pápa, Teleki u. 2.

Tel.: +36 89 510 560

E-mail: weores@papaitk.hu

OM:037009

VF 2301

Nyitvatartási idő:
07:00 - 18:00 óra között

Információk

 

orokos

logo ref int color x small

aktiv iskola logo

EFOP 3.2 

Weores banner

 

fenntarthatosagi temahet 2021 

logo uj hulladekcsokkentes

dth logo

 

banner honlap
penz7 logo small

 

menza etlap

   

infopapa logo mini

 

papa ma logo sm 

palyazati logo 1

 

TAMOP 3 1 4 logo

 

O365 dl

 

KKA logo sm

 

pontvelem

 

mini W S Zoldbajnokok logo

 

link varosi ovodak

 

 határtalanul logo

Copyright © 2017. Pápai Weöres Sándor Általános Iskola. Powered by WebLION CMS&Host