8500 Pápa, Teleki u. 2. +36 89 510 560 weores@papaitk.hu
Iskolánk regisztrált a Fenntarthatósági Témahétre. Kérlek Benneteket, hogy tanáraitok segítségével Ti is regisztráljatok a felületen a következő link segítségével:
2016. április 11-én, hétfőn intézményünk is megemlékezett a Költészet Napjáról. Reggel, az iskola lépcsője előtt 5.a-s lányok állították meg az érkező kicsiket és nagyokat. Tábláikon a következő felirat állt: „Állj meg egy vers erejéig!” Negyed nyolckor Ambergerné Szücs Veronika köszöntötte a várakozókat, majd Dernóczi Dániel, 8.b osztályos tanuló egy vidám Weöres-verset szavalt el. Tíz perc múlva Pulay Zsófia (3.b), majd újabb tíz perc múlva Farkas Gábor (8.b) fogadta versmondásával az újonnan érkezőket.
Az aulába lépve egy kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők egész héten keresztül az ünnephez kapcsolódóan. A tízórais szünetben megzenésített verseket hallgathattak a gyerekek szintén ezen a helyszínen. A következő óra után pedig az udvaron egy rögtönzött színpadon az iskola legjobbjai szórakoztatták szavalataikkal tanulótársaikat és nevelőiket. Ők a délután során részt vettek a Tarczy iskola városi-járási szavalóversenyén, és kitűnő eredményekkel öregbítették intézményünk hírnevét.
Hogy ez a program az előző évihez hasonlóan jól sikerült, köszönhető a szervező pedagógusoknak: Horváthné Árvai Máriának, Horváthné Geschitz Ágotának és Ambergerné Szücs Veronikának. Ezúton köszönjük a gyerekek segítségét is!
Hivatkozva a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 182/A. § (3) bekezdésében foglaltakra közzéteszem az egyházi jogi személytől kapott tájékoztatás alapján a következő (2016/2017.) tanévben a hit- és erkölcstan oktatás megszervezését vállaló egyházi jogi személyek megnevezését és az iskola székhelye, feladatellátási helye szerint illetékes képviselőjének nevét, címét. Ennek tényéről értesítem az egyházi jogi személyt.
1. Magyar Katolikus Egyház
Képviselője: Salgó Ferenc plébános, 8500 Pápa, Anna tér 9.
2. Magyarországi Református Egyház
Képviselője: Márkus Mihály lelkész, 8500 Pápa, Március 15 tér 2.
3. Magyarországi Evangélikus Egyház
Képviselője: Polgárdi Sándor esperes, 8500 Pápa, Széchenyi u. 15.
4. HIT Gyülekezete
Képviselője: Ortutay Gábor lelkész, 8500 Pápa, Kisfaludy u. 16/b.
5. Magyarországi Baptista Gyülekezet
Képviselője: Boncz Zoltán lelkipásztor, 8500 Pápa, Barát utca 19.
Pápa, 2016. március 31.
Mógor Adrienn
intézményvezető
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét egy minden év november utolsó hetében megrendezésre kerülő kezdeményezés. Ennek keretében lelkes önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.
2014.03.06.
1. foglalkozás
Megszeppent, a szülője kezét szorongató, de érdeklődő, mosolygós gyereksereggel telt meg iskolánk aulája március 6-án délután, az első Ovisuli foglalkozásra.
Igazgató bácsi köszöntője után a gyerekek "A kiskakas gyémánt félkrajcárja" című mese alapján drámafoglalkozáson vehettek részt Árvai Marika néni és Tegyi Tibi bácsi vezetésével.
Az ezt követő kézműves tevékenység során zacskóbábot készítettek, természetesen kiskakas formájúra. Közben versikéket, énekeket tanulhattak, a felsős Vera néni, Ági néni, Kriszti néni, az alsós Bernscherer Kati néni, a napközis Gabi néni és Ica néni segítségével.
A kísérő szülőket ezen idő alatt Attila bácsi tájékoztatta iskolánk életéről, valamint bemutatta a leendő elsős tanító néniket: Gosztola Erikát, Mocskonyiné Varga Ildikót, Gergely Gyuláné Magdi nénit, Viszoki Gáborné Ági nénit.
A gyerekek vidám, énekes vonulása jelezte a szülők számára a foglalkozás végét, akik érdeklődésére minden gyerek hangosan, vidáman a "Nagyon jó volt!" választ adta.
További infó: papa-ma.hu
2014.03.13.
2. foglalkozás
Iskolánk aulájában második alkalommal gyűltek össze óvodások, hogy újabb érdekes Ovisulis foglalkozáson vegyenek részt.
A gyerekek először a Kacor király c. mesével ismerkedtek drámajáték keretében Andi nénivel és Ági nénivel. Egy kis mozgás és éneklés után két csoportban angol és német nyelven tanulhattak az állatokról játékos, rajzos formában. Angolul Anikó nénitől, Judit nénitől, németül Ildi nénitől és Kati nénitől.
Közben a szülők is ízelítőt kaphattak drámajátékból Lampért Helga kolléganőnk vezetésével.
A gyermekek és a szülők számára is jó hangulatban, gyorsan eltelt az itt töltött idő.
2014.03.20.
3. foglalkozás
Egy újabb hét elteltével már ismerősként léptek be iskolánk kapuján s köszöntötték egymást a nagycsoportos ovisok.
A gyerekek vidáman vonultak a drámajáték terembe, ahol pillangókkal és virágokkal táncolhattak, énekelhettek A három pillangó című mese keretében Magdi nénivel és Ági nénivel.
Ezután két csoportban kézműves foglalkozáson színes, lebegő lepkéket készítettek Izabella nénivel, Erzsi nénivel és Ancsa nénivel. A másik csoportban Andi néni, Marcsi néni és Ildi néni volt a gyerekek segítségére, hogy mielőbb elkészülhessenek a "varázslepkék".
Eközben a szülők bepillantást nyerhettek az iskola életébe Véseiné Kárpáti Ágota kolléganő képes beszámolója segítségével.
2014.03.27.
4. foglalkozás
Zsibongó, felszabadult gyerekhad szállta meg iskolánkat csütörtökön délután. Az idei év utolsó Ovisuli foglalkozására gyülekeztek. Már jó ismerősökként üdvözölték egymást az aulában.
Erika nénivel és Ildi nénivel a drámaterembe vonultak, ahol megelevenítették az erdő lakóit. Megismerkedtek a bátor és leleményes nyúllal, megoldottak sok találós kérdést. Zenére állatokat, növényeket formáztak, énekeltek, körjátékot és szoborjátékot játszottak.
Vidáman és izgatottan indultak a tornaterembe, ahol Niki néni, Géza bácsi és Sanyi bácsi segítségével igazi kalandokban volt részük. Akadálypályán kúsztak, másztak, ügyeskedtek.
Közben a szülők Timi nénivel beszélgettek a gyerekek fejlődéséről.
A kipirult gyerekhadat Kati néni, Marika néni és Betti néni az ebédlőben finom uzsonnával, nyuszikaláccsal és üdítővel várta.
A jóízűen elfogyasztott finomságok után tanusítványt kaptak arról, hogy kiállták a próbát, szeptemberben iskolánk teljes jogú elsősei lehetnek.
2014. május 2-3-án hetedik alkalommal rendezte meg Vasváron a Nagy Gáspár Kulturális Központ „A költő hazatér” Országos Vers- és Prózamondó Találkozót, amelyen nem először vesznek részt tanulóink. Idén is mindkét - minket érintő – korcsoportban ott voltak a weöresösök: Görbedi Dániel az 1.a-ból, Tóth Gergő az 1.b-ből, Sikos Hédi Mirella az 5.b-ből, Horváth Dávid, Tegyi Nóra a 7.b-ből, Tóth Dávid a 8.b-ből.
Két művel lehetett nevezni a találkozóra, a felsősöknél az egyiket Nagy Gáspártól kellett választani.
Iskolánk tanulóira ezen a napon is büszkék lehettünk:
Görbedi Dániel Attila – bronz minősítés (felkészítője: Véseiné Kárpáti Ágota)
Tóth Gergő – arany minősítés (felkészítője: Horváthné Árvai Mária)
Sikos Hédi Mirella – „Művészi teljesítményért” fődíj (felkészítője: Tegyi Tibor)
A zsűri a záró értékelésen kiemelte még Tegyi Nórát is, kifejezve sajnálatukat, hogy csak korlátozott számban adhattak ki helyezéseket, és így egy hajszállal lecsúszott a díjazottak listájáról.
a felkészítők
A tapolcafői Kertbarát-kör oszlopos tagja Bátor Marika néni, iskolánk egyik elsős tanító nénije. Kérésére 4.a-s és 5.b-s gyerekekkel (szakkörösökkel) felkészültünk szüreti és vidám, mulatós népdalokkal, hogy szeptember 29-én, szombaton délután beállhassunk (vagyis inkább felülhessünk) a felvonulók közé.
Zsegraics Gyula, a Tapolcafői Városrész Részönkormányzat elnöke kistraktorja vontatta három hatalmas ládában énekeltük végig a szőlőhegyet, Tapolcafő utcáit. Közben a "bámészkodókat" almával köszöntöttük, de ők is szívesen osztogatták az alkalomra sütött süteményeiket, a felnőtteknek öntögették pálinkájukat, borukat.
A szüretet ünneplők közé érve a Kertbarát-kör tagjai vendégeltek meg bennünket szebbnél szebb és finomabbnál finomabb süteményekkel, üdítővel.
A helyi népdalkör után színpadra is léphettünk: Kovács Mirtill Csenge 3 szívhez szóló népdallal örvendeztette meg a nézőket, kis kórusunk pedig 6, az alkalomhoz illő népdalból álló csokrot adott elő.
Örömmel láttuk, aki ismerte valamelyik dalunkat, vidáman énekelt velünk.
A helyszínen jót játszhattunk még búcsúzóul, többen haza sem akartak jönni, olyan jól érezték magukat!
Köszönjük mi is a szervezőknek a részvételi lehetőséget, ők is nagyon megköszönték ottlétünket!
Véseiné Kárpáti Ágota
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
8500 Pápa, Teleki u. 2.
Tel.: +36 89 510 560
E-mail: weores@papaitk.hu
OM:037009
VF 2301
Nyitvatartási idő:
07:00 - 18:00 óra között