8500 Pápa, Teleki u. 2. +36 89 510 560 weores@papaitk.hu
Interaktív zenei foglalkozás a könyvtárban
Iskolánk 2.a osztályos tanulói ismét meghívást kaptak az Allegro Alapfokú Művészeti Iskola zenei foglalkozására . A Jókai Mór Városi Könyvtár adott helyet a programnak. Hegedüsné Szabó Éva köszöntőjét közös éneklés követte, majd kezdetét vette Bunda József hangszerbemutatója. A fúvósoké volt a főszerep. A gyerekek megismerkedhettek két csoportjukkal, a fa- és a rézfúvósokkal. Megszólalt a klarinét, a trombita és a szaxofon . Befejezésként egy kis hangverseny hallgatói lehettek a diákok. Mindenki jól érezte magát a különleges zenei órán. Köszönjük a kezdeményezést az Allegro Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak.
Antal Erzsébet Bernadett
tanító
Nyílt hét alsó tagozatban
Évek óta november hónap derekán tartjuk az alsós nyílt napokat. Ebben a tanévben a november 20-24-ig tartó héten látogathatták a szülők, nagymamák, nagypapák és más érdeklődők a tanórákat. Hétfőn a 2.b, kedden a 4.a és b, szerdán az 1.a és 3.b, csütörtökön az 1.b és 3.a, pénteken pedig a 2.a osztály fogadta vendégeit, akik szép számban érkeztek minden osztályba. A hozzátartozók a „fontos” tantárgyak mellett kíváncsian szemlélték a készségtárgyakat is, sőt előfordult, hogy a szakköri foglalkozásokon is részt vettek.
Köszönjük az érdeklődést! Az alsó tagozat pedagógusai
Iskolai népdalverseny
Diákönkormányzatunk november 27-én rendezte meg az iskolai népdalversenyt, melyen az osztályok legjobbjai vettek részt. A 36 versenyző szebbnél szebb népdalokkal örvendeztette meg szép számú közönségét, melyek között szülőket, iskolatársakat és pedagógusokat egyaránt köszönthettünk. A zsűri nehéz feladatát iskolánk pedagógusai látták el. A díjakat a diákönkormányzat biztosította, így valamennyi versenyzőnek jutott ajándék.
Köszönjük a felkészítőknek, a versenyzőknek és a zsűrinek a tartalmas délutánt!
Helyezettek:
1-2. évfolyam: 5-6. évfolyam:
1. helyezett: Veszprémi Edvin 1. a 1. helyezett: Tóth Gergő 5. b
2. helyezett: Grób Eszter 2. a 2. helyezett: Sikos Erik Tivadar 5.b
3. helyezett: Horváth Eleonóra 6.b
3-4. évfolyam: 7-8. évfolyam:
1. helyezett: Böröczky Regina 3.b 1. helyezett: Szalai Roberta 8.b
2. helyezett: Németh Adél 4.b 2. helyezett: Buvári Stella 8.b
3. helyezett: Gecsei Júlia 3.b 3. helyezett: Hencz Adrienn 7.a
3. helyezett: Horváth Milán 4.a
4. helyezett: Szalai Dávid 3.a
2017.11.27
Horváthné Árvai Mária
diákönkormányzatot segítő nevelő
Pápai Drámaműhely
Iskolánk november 24-én, pénteken rendezte meg hagyományos referenciaintézményi szakmai napját, a Pápai Drámaműhelyt, melyen óvodapedagógustól a középiskolai tanárig voltak érdeklődők. Drámapedagógusaink már második éve a Pápa Városi Óvodák Szivárvány Óvodájával együttműködve alakítják ki a szakmai nap programját. Most az integrált nevelés volt a rendezvény fókuszában. A bemutató foglalkozásokon és a szakmai megbeszélésen arra kerestünk választ, hogy a drámapedagógia eszköztára mennyiben segítheti az inkluzív nevelés hatékonyságát.
Valamennyi résztvevőnek köszönjük az aktív, támogató jelenlétet. A következő, tavasszal megrendezésre kerülő szakmai napunkra szeretettel várunk, visszavárunk mindenkit.
Pápa, 2017-11-25 Horváthné Árvai Mária
Pápai Drámaműhely
Jelentkezni lehet november 22-ig az alábbi linkre kattintva:
https://goo.gl/forms/d2KUhKSa6EcGP7TH2
vagy telefonon: 30/2778219- Horváthné Árvai Mária
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
8500 Pápa, Teleki u. 2.
Tel.: +36 89 510 560
E-mail: weores@papaitk.hu
OM:037009
VF 2301
Nyitvatartási idő:
07:00 - 18:00 óra között