8500 Pápa, Teleki u. 2. +36 89 510 560 weores@papaitk.hu
2019. március 22-én lehetőséget kapott 15 hatodik osztályos tanuló iskolánkból, hogy ellátogasson Tihanyba, a Levendula Ház Látogatóközpontba. Miután megérkeztünk, elsőként egy rövid túrán vettünk részt. Vezetőnk segítségével a környék természeti kincseiről kaptunk rövid tájékoztatást. Nagy élmény volt mindenki számára útunk során, hogy láttunk ürgéket, odúban félig elkészült cinegefészket, nünükét, jópár vízimadarat. Megismerkedtünk a környék jellegzetes növény- és állatvilágával játékos formában.
A kirándulás második felében egy kézműves foglalkozáson vettünk részt a látogatóház épületében. Levendulás szappant készítettünk, amit mindenki hazavihetett. Ezt követően két ismeretterjesztő filmet tekintettünk meg. Ezután csapatokat alkottunk, egy feladatlapot töltöttünk ki az interaktív kiállítás segítségével. A legügyesebb csoport jutalomban részesült. Sajnos gyorsan eltelt az idő, haza kellett jönnünk. Mindenki jól érezte magát ezen a programon. Köszönjük a lehetőséget, nagyon sok új ismerettel gazdagodtunk.
Szücs Veronika, kísérő nevelő
További képek megtekinthetők a következő linkre kattintva: LINK
A március 7-én és 21-én tartott ovisulis foglalkozásokat követően hétfőn bemutató órákat tartottunk a leendő elsősök szüleinek.
Ének, irodalom, matematika és környezetismeret órákat tekinthettek meg. A foglalkozások jó hangulatban teltek.
Köszönjük szépen, hogy szép számmal megtiszteltek bennünket és érdeklődéssel kísérték munkánkat!
A leendő elsős tanító nénik
További képek megtekinthetők a következő linkre kattintva: LINK
Hagyományainkhoz híven idén is előkészítő foglalkozásokra vártuk a nagycsoportos óvodásokat, melyeken a leendő első osztályos tanító nénik ismerkedtek a szülőkkel és a gyerekekkel. Beszélgetésekkel, drámajátékokkal, játékos és kézműves foglalkozásokkal készültünk vendégeinknek.
Köszönjük az érdeklődést, jól éreztük magunkat!
Apostolné Nagy Ágnes, Bödey-Szabó Zsuzsanna, Czirfusz Bernadett Tünde és Kovács-Bróthág Katalin
További képek megtekinthetők a következő linkre kattintva: LINK
Pénteken tartottuk a márciusi napközis délutánunkat, ami a Fenntarthatósági Témahét és a Víz Világnapja jegyében telt. Minden alsós osztály ezekhez kapcsolódóan készítette el a szebbnél szebb munkadarabját.
A gyerekek élvezettel alkottak, jó hangulatban telt a délután.
Kovács-Bróthág Katalin
napközis munkaközösség-vezető
További képek megtekinthetők a következő linkre kattintva: LINK
A héten zajlott a Fenntarthatósági Témahét és a HAPPY-hét. Valamennyi osztály bekapcsolódott a programokba. Tanórákon, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységekkeretében dolgoztuk fel a meghirdetett Globális célok különböző óraterveit, projektjeit.
Színes programokkal, foglalkozásokkal hívtuk fel tanulóink figyelmét vizeink védelmére, a vízfogyasztás fontosságára és a cukros üdítők káros hatásaira. Ezáltal népszerűsítettük a csapvíz fogyasztását.
A hetet mindkét témában eredményesen zártuk.
Szabó Katalin
További képek megtekinthetők a következő linkre kattintva: LINK
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
8500 Pápa, Teleki u. 2.
Tel.: +36 89 510 560
E-mail: weores@papaitk.hu
OM:037009
VF 2301
Nyitvatartási idő:
07:00 - 18:00 óra között