Fenntarthatósági Témahét

A Belügyminisztérium által 2023. április 24. és 28. között meghirdetett Fenntarthatósági Témahéthez iskolánk is csatlakozott. A 2022/2023-as tanév kiemelt témái a biodiverzitás, a fenntartható értékek, az energia és a hulladék volt.
Alsó- és felső tagozatosaink évfolyamonként más-más témát érintettek.
Az 1. évfolyam a biodiverzitás jegyében a gombákkal foglalkozott. Mindkét osztály A két gomba című mesét dolgozta fel, majd beszélgettek a gombák tulajdonságairól, részeiről, fajtáiról. Megismerkedtek az ehető és mérgező gombákkal, ezekről még Gryllus Vilmos Gomba dalát is meghallgatták. Eljátszották a Gomba, gomba, gomba című mondókát, mely kapcsán a gombák környezeti igényéről esett szó.
A 2. és a 4. évfolyam az energia témakörével foglalkozott. Felelevenítették előzetes tudásukat a megújuló és a nem megújuló energiaforrásokról, majd sorra vették azok előnyeit és hátrányait. A globális környezeti problémák közül a csökkenő energiakészletekre irányították figyelmük, ezért az energiatakarékosság, energiacímkézés témakörével is foglalkoztak. A háztartásainkban fellelhető elektromos eszközök képeinek kapcsán tanulságos beszélgetést folytattak azokról a rossz szokásokról, melyekkel az energiát pazaróljuk, majd a gyerekek megoldásokat próbálnak keresni a túlzott energiafelhasználás csökkentésére. A másodikosok Mészáros Fanni: Forgó Morgó a tengeren című regényének főhőse segítségével megtudták, hogy a színes energiacímkékkel hogyan lehetünk környezettudatosabbak, majd energiagazdálkodással kapcsolatos társasjátékot játszottak.
A negyedikesek Légy energikus! című órán összegyűjtötték azokat a kifejezéseket, amelyeket az energiához tudtak kapcsolni. Ezek alapján meghatározták az energia fogalmát és szerepét a mindennapi életben. Az elektromos energia előállítást, az erőművek, hőerőművek, vízierőművek működését kisfilmen nézték meg. A témához kapcsolódóan a tanulók képeket, videókat kerestek, tabletet használtak. Páros munkában az egyes energiaforrások előnyeit és hátrányait gyűjtöttük össze. Lezárásként mondatokat fogalmaztak meg arról, hogy mit szeretnének, mit tartanak fontosnak a fenntartható fejlődés érdekében.
A harmadik évfolyamon a 3.a osztály vizuális kultúra óra keretében beszélgettek arról, hogy mit tehetnek a Föld megóvása érdekében, majd elkészítették a Föld kicsinyített mását, melyhez a környezettudatosság fontosságára felhívó üzeneteket fogalmaztak meg.
A 3.b osztályban a tudatos fogyasztás oktatócsomagból választottak tananyagot, melyben az online vásárláskor felmerülő vásárlói jogokról, eladói kötelezettségekről volt szó. Ráhangolásként egy rövid videót (Netes rendelés) néztek meg, megbeszélték a látottakat, majd csoportokat alakítottak. A csoportok webáruházakat, honlapokat rajzoltak. Azt követően minden csoport bemutatta webáruházát. Zárásként a „Kamu honlap” című videót tekintették meg. A gyerekek nagy érdeklődéssel vettek részt a feladatokban.
Felső tagozaton az 5.b osztály szintén a tudatos vásárlás témakörét dolgozta fel részletesebben. Egy rövid videó megtekintése után a környezetkímélő életmód megteremtésének lehetőségeiről és a környezettudatos vásárlók 12 alapszabályáról beszélgettek. Ezt követen interaktív feladatokkal tesztelték, hogy ki mennyire járul hozzá vásárlási szokásaival a környezet megóvásához. Az óra végén megfogalmazták a pazarlás elkerülésének szükségességét, hiszen Földünk jövője mindenki felelőssége. A témához kapcsolódóan rajz órán a tudatos vásárlást népszerűsítő plakátokat is készítettek.
Az 5.a osztály a hulladékok kapcsán a mobiltelefontok fejlődéséről, élettartamáról, használatáról, majd a kidobásra váró telefonok sorsáról beszélgetett. Egy PPT- t megtekintése után sorra vették a mobiltelefon gyártás során felhasznált anyagokat, azok szennyező hatását környezetünkre. Átbeszélték a helyes hulladékkezelés lehetőségeit és az újrahasznosítás fontosságát.
A 6. évfolyam szintén a hulladékok témakörét választotta. Megtekintették A hulladék körforgása című videót és a Használd újra Jane Goodallal! c. kisfilmet, majd a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról, az újrahasznosítás lehetőségeiről beszélgettek.
Fenntartható értékeink témakörével foglalkoztak rajz órán a 7.a osztályos tanulók. Beszélgettek nemzeti értékeinkről, valamint a hungarikum fogalmáról.
Hiszem, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos órák segítik diákjainkat abban, hogy valóban környezettudatosan gondolkodó felnőttekké váljanak.
Szabó Katalin
természettudományos munkaközösség-vezető

 

2023 fenntarthatosagi temahet

(további képek megtekinthető iskolánk hivatalos FB oldalán a következő linkre kattintva: LINK)