Gyermekkarácsony az Országházban

2017. december 16-án iskolánkból 10 diák vett rész az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által közösen szervezett „Országházi Gyermekkarácsony” elnevezésű rendezvényén, ahova több mint 800 általános iskolás gyermeket hívtak meg. Az ünnepség házigazdája Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. A közel 4 órás program során 8 helyszínen zajlottak az események. A parlamenti főlépcső színpadán fellépett többek között a Mindenki Oscar-díjas magyar rövidfilmből ismertté vált gyerekkórus, Gubik Petra és Kocsis Dénes, a Budapesti Operettszínház művészei, a Margaret Island zenekar. A műsor végén közösen énekeltük el a Kiskarácsony, nagykarácsonyt. A finom ebéd elfogyasztása után folytatódtak a programok: megnéztük Rófusz Ferenc HOPPI rajzfilmjét, mézeskalácsot díszíttetünk, kreatív fotózáson vettünk részt, valamint híres magyar olimpikonokkal, sportolókkal, és Süsüvel is fényképezkedtünk. A program végén ajándékkal kedveskedtek a gyerekeknek. Az utazás és az ellátás költségeit a szervezők állták. Köszönjük, hogy részt vehettünk az eseményen, nagyon jól éreztük magunkat!

                                                                                                                                Mógor Adrienn
                                                                                                                              kísérő pedagógus 

 

25578910 2026836684010225 2056431543 o

 

25299326 10209963125427534 8034056674994675197 n

25354107 10209960699406885 8213929390695293306 n

25442794 10209960699926898 4844359544556026595 n