Napközis Erzsébet-tábor

1. turnus 4. nap

A negyedik nap délelőttjén a Petőfi Mozit vettük birtokba, ahol az Elemi című mesét tekinthette meg az egész tábor. Az animációs film egy a tűz-, víz-, föld- és levegőlakók által be-népesített városban játszódik. A két főhős találkozása alapjaiban változatatja meg mindazt, amit az őket körülvevő világról hittek. Mindenki nagyon élvezte a csodálatos várost megjelenítő, pazar látványvilágú, csavaros történetű előadást.
A délután a testmozgás jegyében telt. Az egyik csoport métázott. A nagy melegre való tekintettel az iskola tornatermében került sor a játékra. A mindenki számára jól ismert méta sokak kedvence. A játék kiválóan alkalmas a csapatszellem erősítésére és az empátia fejlesztésére.
A másik csoporttal kis szusszanás után utunk az Atlétikai Sportcentrumba vezetett. A nagy hőségben megtett séta sem szegte kedvüket, mert lelkesedve várták, hogy egy sport- és szabadidős tevékenységet kipróbálhassanak, mely sok gyermek számára még ismeretlen volt. A helyszínre megérkezve megismerkedtek a játék szabályaival, menetével. Csapatokban 3 pályán nagy izgalommal álltak neki, hogy a hallottakat alkalmazva kipróbálják ügyességüket. Lázasan követték találataikat, s számolták a pontokat, egymást buzdították, tanácsokat adtak.
Minden gyermek nagyon élvezte a programokat, számtalan élménnyel gazdagodva tért haza.
Czirfusz Bernadett, Lampért Helga, Németh Loretta
Csoportvezetők

 

napkozi erzsebet tabor I 20230622

(további képek megtekinthetők iskolánk hivatalos FB oldalán a következő linkre kattintva: LINK)