LÁZÁR ERVIN PROGRAM

A Lázár Ervin Program keretében a két 8. osztály ellátogatott a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol A sztyeppe illata című előadást tekintettük meg. Hét órakor indultunk autóbusszal Budapestre. Elhelyezkedtünk a zsúfolásig megtelt nézőtéren, majd 11 órakor megkezdődött a csoda. Az előadás a sztyeppei nomád népeket idézte meg. Türkmén, mongol, azeri, üzbég, kazah, ukrán és magyar artisták egyszerre mutatták meg saját kulturális gyökereik szépségét és közös múltunkat. Láthattunk erőemelő párost, lábukkal nyilazó artistalányokat, kínairúd produkciót, drótkötélen egyensúlyozó triót, poháregyensúlyozó művészt, buzogány-és tányérzsonglőröket, lovas artistákat. Az előadás élőzenéje kifejező aláfestése volt a produkcióknak. A fénytechnika pedig színes reflektoraival emelte az eőadás fényét. A két és fél órás előadás után azt éreztük, hogy egy szép, lélekemelő műsort láttunk, amely másképp érinti meg az embert, mint a tánc vagy a zene. Mivel a gyerekek hamarosan elköszönnek az iskolától, ez a budapesti út búcsúkirándulásnak is tekinthető, ahol mindannyian jól éreztük magunkat. Köszönjük a lehetőséget a Pápai Tankerületi Központnak!
Dudás Szabolcsné és Horváthné Geschitz Ágota osztályfőnökök
 
2023 a sztyeppe illatai
(további képek megtekinthetők iskolánk hivatalos FB oldalán a következő linkre kattintva: LINK)